Ipolyszög történetének kezdete még a 15. századig nyúlik vissza, önálló településként 1905-ig Riba (hal), 1973-ig Ipolyszög néven jegyezték, 1973-tól Balassagyarmat városhoz csatolták. A fennálló több mint 30 éves „házasság” ideje alatt kiépült a településrészen a teljes infrastruktúra, a közfeladatok ellátása megoldott volt. A településrész választópolgárai már 1993 tavaszán kezdeményezték a leválást, azonban a helyi népszavazás eredménytelen volt, míg a 2002. február hó 3. napján megtartott népszavazás érvényes és eredményes lett.

Balassagyarmattól levált falu, régen a szláv Riba nevet viselte, ami arra utal, hogy az Ipoly árterületén halászatból, csíkászatból éltek a helyiek. Valaha egy vár is volt a közelében.

Ipolyszög kis település a szlovák határ mellett és igazándiból a vasútállomás határában lévő „Sisa Pista” csárdán kívül semmi érdemleges látnivalóval nem büszkélkedhet, azaz…

A településtől északkeleti irányban másfél kilométerre egy egyedül álló meredek dombon sziklabérc mered a magasba, megmászni igazi feladat. Ma már jórészt benőtte az erdő, de a sziklafalak folytatásaként épült erődítés még ma is jól látható.

A néprege IV. Béla korára teszi a vár keletkezését, azonban az oklevelek csak 1331-ben említik először a várat, habár magáról a faluról jóval korábban szó esik. Az első tulajdonosa a Kanizsa család kötelékébe tartozó Simon volt, aki előkelő származása dacára jórészt a környék illetve távolabbi vidékek fosztogatásával foglalkozott. Rablások, gyilkosságok, templomok kifosztása tette hírhedtté mindaddig, míg a király csapatot nem küldött elfogására.

Simon bezárkózott a várába, de egyik embere éjszaka kinyitotta az ostromlóknak a kaput. Simont ott helyben négyfelé vágták, a várat a király elkobozta és Gergely főpohárnok mesternek adományozta, de pár évtized múlva már királyi várként emlegetik és az is maradt hosszú ideig, addig amíg Zsigmond király pénzszűkében nem lévén ezen is túl nem adott.

Új tulajdonosai – a Szerémiek – alatt feléledt az átkos emlékű kor, ők is raboltak, fosztogattak belőle úgy, hogy Mátyás sereget küldött ellenük /1483/. Szerémi Gézát ez egyáltalán nem rettentette meg, ágyúkkal fogadta az ostromlókat. Nem is történt baja, hamar elfeledték bűneit és halála után fia, Imre II. Ulászló gyászos emlékű uralkodása alatt birodalmi hercegséget kapott. A Szerémiek nádori ágának kihalta után sikerült Bedek Máté felsőmagyarországi főkapitánynak megszerezni a várat és nagy költséggel felújította, átépítette a már ekkor romladozó falakat. A költségekhez a közeledő török veszedelem hatása miatt az ország és a megye is hozzájárult. Bedek Máté nem sokáig élvezhette a tulajdonlást, mert két év múlva egy vadászaton lova levetette a hátáról. Még két napig élt, eljövendő halálát megérezve hazahívta Budáról az akkor ott udvarnokoskodó Miklós fiát, aki azonban nem érkezett egyedül.

Erőszakkal magával hurcolta Szapolyai Dorottyát, akibe halálosan szerelmes volt és aki akkor már a király vadászmesterének volt gyűrűs menyasszonya. Újsütetű szerzeményének nem örülhetett túlságosan sokáig, tette hatalmas felháborodást keltett az udvarban és a harmadik napon Koháry József a vadászmester parancsnoklatával megjelent a királyi sereg.

Miklós bezárkózott a várba, de reggelre elhűlve tapasztalhatta, hogy a személyzet éjszaka elszivárgott a várból, jórészt egyedül maradt Szapolyai Dorottyával. Arra gondolni sem lehetett, hogy védekezzen és amikor megadásra szólították fel, Dorottyával együtt leugrott az öregtoronyból. A király büntetésként a várat leromboltatta, a török időkben már romként emlegetik. Nem is épült fel többé, minden hadi jelentőségét elvesztette és maradt az ami ma is: festői rom.

A vár alatti völgyben egy forrás található, a néphit szerint itt halt meg az utolsó várúr és kedvese, ez talán nem igaz, de az biztos, hogy vizéből a környékbeliek nem isznak.

A vár sajnos elpusztult, de Ipolyszögnek így is sok építészeti remekműve van. Köztük a katolikus templom, az evangélikus templom, a nagy területen elterülő ipolyszögi temető és végül, de nem utolsósorban a most éppen átalakítás alatt lévő Sisa Pista Csárda, ami a helyiek és a környékbeliek egyik kedvenc helye volt fénykorában.

Forrás: Wikipedia